Hozzon még egy konyakot, kérem! Legyen mindjárt dupla – fordult a mixernőhöz a férfi. A szálloda bárja hétköznap hajnaltájban már csendes volt. Amikor éjfél után megjelent az elegáns, kosárlabdázó termetű férfi a bárban, nemre való tekintet nélkül, mindenki felfigyelt rá. Ötvenes évei közepén járt, de fekete hullámos hajában épp csak annyi ősz hajszál csillant meg, amennyi ahhoz kellett, hogy a női szívek még nagyobbat dobbanjanak. A férfi nem foglalkozott az érdeklődő pillantásokkal, még kevésbé a nőkkel. Egyenesen a bárpulthoz ment, felült egy székre, és konyakot kért. Duplát. Hallgatta a zenét, nézte a táncolókat, néha kortyolt egyet a poharából. A konzumlányokat kimért udvariassággal utasította vissza. A mixernő növekvő kíváncsisággal figyelte a különös vendéget.
Amikor elfogyott az ital, finom kézmozdulattal intett a nőnek, s kért még egyet, majd jó idő elteltével még egyet. A bár lassan kiürült, de a záróra még messze volt. A személyzet unatkozott, a mixernő a poharakat, az üvegeket rendezgette. Magán érezte a vendég tekintetét. – Parancsol még egy konyakot, uram? – kérdezte. A férfi bólintott, de felemelt mutató és középső ujjával jelezte, kettőt.
Az italt ezúttal egyből megitta, cigarettára gyújtott, s a nő felé nyújtotta a dobozt. – Köszönöm, nem dohányzom – hárította el a kínálást. Ne vegye tolakodásnak, vár valakit?
- Talán – mondta a férfi.
- De titokzatos! – nevette el magát a mixernő. Úgy sem hallja senki.
A férfi körülnézett, megrántotta a vállát, nagyot szívott a cigarettából és belekezdett.
- A 70-es évek elején történt. Érettségire készültem egy kisváros szakközépiskolájában. Akkoriban különleges iskolának számított, a fél országból vették fel a diákokat. Én is jó messziről keveredtem oda. A többség kollégista volt, de én albérletben laktam. A szüleim féltettek, hogy rossz útra visznek a többiek, nem lesz időm tanulni, meg edzeni. Kajakoztam – kissé csúfondárosan megbökte a zakója ujja alatt feszülő izmait.
Egy idős házaspárnál bérelték a szobát, fürdőszoba használattal. A kisöregek úgy tekintettek, mintha az unokájuk lennék. Biztosan kémkedtek is utánam, mert amikor anyám néha meglátogatott, gyanúsan sokáig sugdolózott a házinénivel. Tanítás után a könyvtárba jártam. Jó szakkönyveik voltak, meg egy csinos könyvtáros lány. Hamar megtudtam róla mindent. Az előző évben érettségizett, nem vették fel az egyetemre, de nem adta fel. A srácok imádták, mert segített a tételeket kidolgozni. Mindig úgy ültem az olvasóteremben, hogy lássam. Mini köpenye alól kivillant a bugyija, amikor a felső polcokon rendezgette a könyveket. Jó lábakon állt, szép mellei voltak, s még ráadásul okos is. Az egyik délután eljött az én pillanatom. Mindig ketten dolgoztak, de akkor egyedül volt. Nem is győzte helyrerakni a sok visszahozott könyvet. Segítettem neki, de még így is zárásig pakolásztunk. Késő őszi este volt, már égtek a villanyok, lovagiasan felajánlottam, hazakísérem. Jó sokáig tartott az amúgy néhány perces út. Úgy is kitalálta már mi történt. Járni kezdtünk. Együtt tanultunk, mindig náluk, a futóedzéseimen mellettem biciklizett, az időt mérte. Ha maradt még szabadidőnk, moziba mentünk. És rengeteget csókolóztunk. A férfi felemelte a mutató ujját, miközben hozzátette: - Csak csók, és semmi több. Soha nem jött el hozzám.
A mixernő újabb dupla konyakot töltött a poharába, s a férfi kérdő pillantására megjegyezte: - A vendégem rá. Azután, mi történt?
- Akkoriban még nem volt szégyen, ha egy fiú az én koromban szűz, de engem egyre jobban nyomasztott a dolog. A karácsonyi szünet alatt végre a szüleimnek is beszéltem a lányról. Áradoztam, hogy szép, rendes, és szeretem. S kiböktem, őt akarom születésnapi ajándéknak. Apám, férfi szolidaritásból támogatott, s meggyőzte anyámat is. A szalagavató bál napját választottam szüzességem elvesztésére. Épp aznap lettem 18 éves. Valóságos haditervet dolgoztam ki. A lányt meghívtam a szalagavatóra, úgy tudta, ott ünnepeljük majd a haverokkal együtt, a születésnapom. A reggeli vonattal megérkeztek a szüleim. Anyám megint sokat pusmogott a házinénivel, gondolom, megkérte, ne csináljon balhét, ha megjelenek a lánnyal. Aztán rendet tett a szobámban, süteményt rakott az asztalra, apám bort, virágot hozott, begyújtott a kályhába. Szépen elrendezték a szerelmi fészket, s már rohantak is a pályaudvarra, hogy elérjék a hazafelé induló vonatot.
A férfi elnyomta a cigarettát, maga elé bámult. Nem vette észre a mixernő bosszús fejcsóválását. Ami éppúgy szólhatott a történetnek, mint a férfi hallgatásának.
- A terv szerint, az utolsó pillanatban értem a lánnyal a vonathoz. – folytatta kis idő múlva. Gyorsan bemutattam a szüleimnek, s már fütyült is a kalauz. Jó szórakozást – kiabálta apám cinkos mosollyal integetés közben. Anyám helyeslő bólintását is nyugtáztam.
Elindultunk a szalagavatóra, de néhány lépés után előálltam az ötlettel, le kellene cserélni azt a kényelmetlen öltönyt, amit anyám rám erőszakolt, ugorjunk el hozzám, csak pár perc az egész. Nem túl lelkesen, de beleegyezett a kedves. Féltem, hogy reagál majd, de gondoltam, ha ott leszünk, már minden egyszerűen megy. Mekkora barom voltam. Beléptünk a szobába: sütemény, két pohár, drága bor, virág, hangulatvilágítás. A hanyagul megvetett ágy láttán a lány mindent megértett. Próbáltam menteni a helyzetet, átöleltem, s a fülébe súgtam: te születésnapi ajándék! Durván ellökött magától, kiszaladt a szobából. Bambán álltam, hallottam a kapu csapódását, a lépteit, ahogy az ablak alatt szaporázta. Képtelen voltam utána menni, magyarázkodni. Sértett hiúságomban elrohantam a szalagavatóra. Berúgtam, és fűnek-fának azt meséltem, hogy lefeküdtem vele. Még csak jól sem esett, hogy az egész évfolyam engem irigyelt.
A lány persze soha többet nem állt velem szóba. Néhány év múlva egy pályaudvaron találkoztunk. Abba a kupéba szállt, amelyikben ültem. Talán szándékosan tette, talán későn ismert meg. Szívfájdítóan csinos volt és szép. Már nem haragudott rám, mintegy réglátott kedves ismerősnek elújságolta, mindjárt jön a férje is, a szüleihez utaznak, abba a kisvárosba, mert ott nyaral a kisfiuk. Hebegtem valami gratulációfélét, és hogy elmegyek újságot venni. Azóta nem láttam.
- Mindjárt zárunk, kér még egy italt? – kérdezte a mixernő.
A férfi az órájára nézett: - Köszönöm, nem. Késő van, délelőtt fontos megbeszélésem lesz. Zsebre tette a cigarettásdobozt, felállt. Tett néhány lépést az ajtó felé, majd váratlanul visszafordult. - Nem jön fel velem? Ma is születésnapom van – tette hozzá csúfondárosan.
Amikor elfogyott az ital, finom kézmozdulattal intett a nőnek, s kért még egyet, majd jó idő elteltével még egyet. A bár lassan kiürült, de a záróra még messze volt. A személyzet unatkozott, a mixernő a poharakat, az üvegeket rendezgette. Magán érezte a vendég tekintetét. – Parancsol még egy konyakot, uram? – kérdezte. A férfi bólintott, de felemelt mutató és középső ujjával jelezte, kettőt.
Az italt ezúttal egyből megitta, cigarettára gyújtott, s a nő felé nyújtotta a dobozt. – Köszönöm, nem dohányzom – hárította el a kínálást. Ne vegye tolakodásnak, vár valakit?
- Talán – mondta a férfi.
- De titokzatos! – nevette el magát a mixernő. Úgy sem hallja senki.
A férfi körülnézett, megrántotta a vállát, nagyot szívott a cigarettából és belekezdett.
- A 70-es évek elején történt. Érettségire készültem egy kisváros szakközépiskolájában. Akkoriban különleges iskolának számított, a fél országból vették fel a diákokat. Én is jó messziről keveredtem oda. A többség kollégista volt, de én albérletben laktam. A szüleim féltettek, hogy rossz útra visznek a többiek, nem lesz időm tanulni, meg edzeni. Kajakoztam – kissé csúfondárosan megbökte a zakója ujja alatt feszülő izmait.
Egy idős házaspárnál bérelték a szobát, fürdőszoba használattal. A kisöregek úgy tekintettek, mintha az unokájuk lennék. Biztosan kémkedtek is utánam, mert amikor anyám néha meglátogatott, gyanúsan sokáig sugdolózott a házinénivel. Tanítás után a könyvtárba jártam. Jó szakkönyveik voltak, meg egy csinos könyvtáros lány. Hamar megtudtam róla mindent. Az előző évben érettségizett, nem vették fel az egyetemre, de nem adta fel. A srácok imádták, mert segített a tételeket kidolgozni. Mindig úgy ültem az olvasóteremben, hogy lássam. Mini köpenye alól kivillant a bugyija, amikor a felső polcokon rendezgette a könyveket. Jó lábakon állt, szép mellei voltak, s még ráadásul okos is. Az egyik délután eljött az én pillanatom. Mindig ketten dolgoztak, de akkor egyedül volt. Nem is győzte helyrerakni a sok visszahozott könyvet. Segítettem neki, de még így is zárásig pakolásztunk. Késő őszi este volt, már égtek a villanyok, lovagiasan felajánlottam, hazakísérem. Jó sokáig tartott az amúgy néhány perces út. Úgy is kitalálta már mi történt. Járni kezdtünk. Együtt tanultunk, mindig náluk, a futóedzéseimen mellettem biciklizett, az időt mérte. Ha maradt még szabadidőnk, moziba mentünk. És rengeteget csókolóztunk. A férfi felemelte a mutató ujját, miközben hozzátette: - Csak csók, és semmi több. Soha nem jött el hozzám.
A mixernő újabb dupla konyakot töltött a poharába, s a férfi kérdő pillantására megjegyezte: - A vendégem rá. Azután, mi történt?
- Akkoriban még nem volt szégyen, ha egy fiú az én koromban szűz, de engem egyre jobban nyomasztott a dolog. A karácsonyi szünet alatt végre a szüleimnek is beszéltem a lányról. Áradoztam, hogy szép, rendes, és szeretem. S kiböktem, őt akarom születésnapi ajándéknak. Apám, férfi szolidaritásból támogatott, s meggyőzte anyámat is. A szalagavató bál napját választottam szüzességem elvesztésére. Épp aznap lettem 18 éves. Valóságos haditervet dolgoztam ki. A lányt meghívtam a szalagavatóra, úgy tudta, ott ünnepeljük majd a haverokkal együtt, a születésnapom. A reggeli vonattal megérkeztek a szüleim. Anyám megint sokat pusmogott a házinénivel, gondolom, megkérte, ne csináljon balhét, ha megjelenek a lánnyal. Aztán rendet tett a szobámban, süteményt rakott az asztalra, apám bort, virágot hozott, begyújtott a kályhába. Szépen elrendezték a szerelmi fészket, s már rohantak is a pályaudvarra, hogy elérjék a hazafelé induló vonatot.
A férfi elnyomta a cigarettát, maga elé bámult. Nem vette észre a mixernő bosszús fejcsóválását. Ami éppúgy szólhatott a történetnek, mint a férfi hallgatásának.
- A terv szerint, az utolsó pillanatban értem a lánnyal a vonathoz. – folytatta kis idő múlva. Gyorsan bemutattam a szüleimnek, s már fütyült is a kalauz. Jó szórakozást – kiabálta apám cinkos mosollyal integetés közben. Anyám helyeslő bólintását is nyugtáztam.
Elindultunk a szalagavatóra, de néhány lépés után előálltam az ötlettel, le kellene cserélni azt a kényelmetlen öltönyt, amit anyám rám erőszakolt, ugorjunk el hozzám, csak pár perc az egész. Nem túl lelkesen, de beleegyezett a kedves. Féltem, hogy reagál majd, de gondoltam, ha ott leszünk, már minden egyszerűen megy. Mekkora barom voltam. Beléptünk a szobába: sütemény, két pohár, drága bor, virág, hangulatvilágítás. A hanyagul megvetett ágy láttán a lány mindent megértett. Próbáltam menteni a helyzetet, átöleltem, s a fülébe súgtam: te születésnapi ajándék! Durván ellökött magától, kiszaladt a szobából. Bambán álltam, hallottam a kapu csapódását, a lépteit, ahogy az ablak alatt szaporázta. Képtelen voltam utána menni, magyarázkodni. Sértett hiúságomban elrohantam a szalagavatóra. Berúgtam, és fűnek-fának azt meséltem, hogy lefeküdtem vele. Még csak jól sem esett, hogy az egész évfolyam engem irigyelt.
A lány persze soha többet nem állt velem szóba. Néhány év múlva egy pályaudvaron találkoztunk. Abba a kupéba szállt, amelyikben ültem. Talán szándékosan tette, talán későn ismert meg. Szívfájdítóan csinos volt és szép. Már nem haragudott rám, mintegy réglátott kedves ismerősnek elújságolta, mindjárt jön a férje is, a szüleihez utaznak, abba a kisvárosba, mert ott nyaral a kisfiuk. Hebegtem valami gratulációfélét, és hogy elmegyek újságot venni. Azóta nem láttam.
- Mindjárt zárunk, kér még egy italt? – kérdezte a mixernő.
A férfi az órájára nézett: - Köszönöm, nem. Késő van, délelőtt fontos megbeszélésem lesz. Zsebre tette a cigarettásdobozt, felállt. Tett néhány lépést az ajtó felé, majd váratlanul visszafordult. - Nem jön fel velem? Ma is születésnapom van – tette hozzá csúfondárosan.
